2023.03.21 – 1 min read
- március 1-én megtartották az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség tisztújító közgyűlését, ahol ügyvezetőnket, Dr. Vicze Gábort alelnöknek választották.
A Bosch Budapest Innovációs Kampusza méltó helyszíne volt ennek az eseménynek. A közgyűlésen megjelent és felszólalt Szolnoki Szabolcs, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára is, aki beszédében megerősítette, a Kormányzat együttműködési szándékát a Szövetséggel.
A 2023-as tisztújítás eredményeként a Platform Elnöksége a következő 5 évre:
Elnök: Dr. Monostori László (SZTAKI)
Társelnök: Ács István (Bosch Rexroth Kft.)
Alelnök: Dr. Vicze Gábor (IVSZ képviseletében)
Fábián Gergely (a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára)
Molnár István (Continental Automotive Hungary Kft.)
Jenei István (Telekom)
Dr. Sík Attila Gábor (Pécsi Tudományegyetem)
Petrik Márk (Hepenix Kft.).
Az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (I4.0 NTP) 2016-ban azzal a céllal jött létre a magyar Kormány támogatásával, hogy segítse a magyar cégeket az ipari digitalizáció és innováció területén.
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Szövetségben is képviselhetjük a küldetésünket és segíthetünk a nemzetközi networkünkön keresztül közvetlen brüsszeli projektekkel és iniciatívákkal kapcsolatot teremteni. Szeretnénk az évek óta szerzett tapasztalatainkat megosztani és a valós példákból szerzett jó gyakorlatokat átadni a fejődni vágyó magyar vállalaltoknak, megkönnyíte ezzel a digitalizációjukat és innovációjukat. Reméljük, minél több magyar vállalat tud élni ezzel a lehetőséggel és a jövő kihívásait szem előtt tartva versenyképes céggé alakul.
The next wave of innovation
legfrissebb Híreink
csak egy kattintásra
A legújabb innovációval, digitalizációval és finanszírozással kapcsolatos hírek.
Tarts velünk, formáljuk együtt a jövőnket.
Üzleti Intelligencia
2026.09.29. - 4 min readEgy vállalkozás működésében nap mint nap rengeteg adat keletkezik. Megrendelések, szállítások, készletmozgások, ügyfélinformációk és pénzügyi nyilvántartások rögzítik, mi történik a cégnél. A vezetői döntésekhez azonban ezeknek az adatoknak...
Vállalati Digitalizáció
2026.09.29. - 4 min readA digitalizáció ma már szinte minden vállalkozás napirendjén szerepel. Új szoftverek, automatizált folyamatok, mesterséges intelligencia, üzleti intelligencia és adatvezérelt működés – a lehetőségek száma folyamatosan nő. A sikeres...
Marketing Megoldások
2026.09.29. - 4 min readA marketing ma már jóval többet jelent annál, mint hogy egy vállalkozás jelen van a közösségi médiában vagy időnként hirdetéseket indít. A valóban hatékony marketing mögött tudatos stratégia, következetes online jelenlét és jól felépített...
Kapcsolat
(+36) 30 198 2838
1031 Budapest, Záhony utca 7 (Graphisoft Park)


